Kezdőlap (Damaszkusz)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Biblia » Damaszkusz


 

Damaszkusz

Biblia DamarisDán

Damaszkusz
3Ezt mondja az Úr: Damaszkusznak három, sőt négy bűne miatt nem változtatom meg szándékomat. Mivel Gileádot vasvesszővel zúzták szét, 4tüzet bocsátok Hazael házára, hogy pusztítsa el Ben-Hadad palotáit.

 


Amikor Damaszkuszba érkezett, nem fogta el a keresztényeket, hanem elkezdett maga is velük együtt istentiszteletekre járni.

18,5 Amikor a damaszkuszi arámok eljöttek, hogy megsegítsék Hadadezert, Cóbá királyát, levágott Dávid huszonkétezer arám embert.

A Damaszkuszi irat (10,14-11,18) előírásai szigorúak a ~ot illetően. Figyelmet érdemlő tilalmak: balgaságot v.

A Damaszkuszi irat 4,21 a Teremtés könyvének említett versét ama paráznaságnak bélyegzett szokással szemben idézi, amely szerint egyesek két feleséget vettek életükben.

Csodálatos élményét Damaszkusz kapui előtt. Megtérése előtt, bizalmát öröklött szentségére, hamis reménységre alapította. Hitét nem Krisztusba vetette, hanem formaságokban és ceremóniákban bízott.

Sok vér tapadt a kezeihez, és elindult Damaszkusz felé, hogy újabb keresztényeken töltse ki a dühét. Lapozzuk fel Csel. 9.

Befejezésképpen egy elfogadhatatlan vallásos ajándékokról beszél, és egy jövendölést mond, mely szerint fogságba fog menni Damaszkuszon túlra.

5:27-es vers arról ír, hogy Izráelt Isten fogságba küldi "Damaszkuszon túlra", azaz Asszíriába, azonban István ezt úgy idézi, hogy "Babilonon túlra" (ApCsel.7:43). Az Ezsdr.

Acház uralmának kezdetén jelenik meg Izajás a politikai aktualitás előterében: amikor Arám, aminek fővárosa Damaszkusz volt és Izrael, aminek fővárosa Szamaria, megkísérelték, hogy Assziria mind fenyegetőbbé váló hatalma ellen felkeljenek, Acház, ...

Mózesként Istentol kapott útmutatásokkal formálja a gyülekezetet, általa köt Isten a gyülekezettel új szövetséget Damaszkusz földjén. Az igaz tanító ellenségei a jeruzsálemi istentelen pap vagy papkirály és hazugság embere.

Keletről például Damaszkusz lesz a határ, a ma ellenséges Szíria fővárosa (Ez. 47:13-13). A törzsek saját területeket kapnak, ahol beteljesítik a törvényt, és még egymással sem keverednek. A köztük élő idegeneknek szintén szabott lakterület jár.

Az útvonalon a kereskedők az Aggabai- öböltől először Petra, (Nagy Sándor idejében Alexandretta), majd Petra bukása után Palmyra városok érintésével Damaszkuszba, és Tíruszba tartottak.

Mózes a csipkebokornál (2 Moz. 3. fej.), Izajás a templomban (6. fej.), Dániel a folyónál (10. fej.), Pál a damaszkuszi úton (ApCsel. 9. fej.) - minden Istennel történő személyes találkozásnál megtaláljuk az Isten közelségétől megragadott ember ...

See also: Isten, Ember, Szent, Jeruzsálem, Halál

Biblia DamarisDán

 
 rssRSS