bűnbocsánat a bűnnek isten, vagy a felszentelésben erre istentől felhatalmazott pap által való elengedése. A bűn által a lélek és isten között fennálló kapocs megszakad, a B. által helyreáll. A bűnbe esett ember csakis a B.
A bűnbocsánat elkezdi a munkát a lelkünkben, amit a Szentlélek koronáz be. E folyamat által leszünk új teremtéssé a Krisztusban.
Bűnbocsánat van. Azonban a bűnt, ha már megtörtént, úgy eltörölni, mintha soha sem lett volna, lehetetlen. Isten azonban hosszútűrő, szerető Atya, aki bűneinkért nem vet el magától, hanem időt s lehetőséget ad a megtérésünkre és megjavulásunkra.
i) Bűn (bűnbocsánat céljára): nehéz azt megkülönböztetni az engesztelő áldozattól (lásd k) pontot): nem lehet tudni, hogy eredetileg két különböző áldozatról volt-e szó, amik azután lassanként összeolvadtak, vagy egyetlen áldozatról, ...
Az áldás = bűnbocsánat Az ígéret miszerint Jézus, az utód le fogja győzni ellenségeit, akkor válhat igazán világossá számunkra, ha ezt az ő bűn feletti győzelmére vonatkozólag értjük, minthogy a bűn a legnagyobb ellensége Isten embereinek csakúgy, ...
[szerkesztés] Bűnbocsánat Kiszolgáltatója A püspök vagy a pap. Felvevője Bármely megkeresztelt ember. Anyaga ...
halálos bűn, bűnbocsánat, bocsánatos bűn halleluja Dicsérjétek az Urat! (A Zsoltárok könyvéből vett szófordulat) ...
Aki Krisztus által bűnbocsánatot nyer és teljes hitbeli igyekezettel halad az igazzá válás útján, az nem fél a haláltól. Íme Jób (i.e. 2000 körül élt) vallomása a messze régmúltból: ...
Ő maga is közvetíti a bűnbocsánatot (Mk 2,5-10). Evang-ában éppen az az új és központi tétel, hogy Isten irgalommal fordult az ember felé.
hatása alatt a bűnbánat, a megtérés szava egyesült a bűnbocsánat felett érzett öröm énekeivel. Jövendölések is hangzottak el.
A passzív megfogalmazás Isten tevékenységére utal,[27] de ezt Jézus közvetíti, így a személyesen adott bűnbocsánat, valamint a 10. vers elvi állítása között nem fedezhető fel lényeges különbség. A két mozzanat kölcsönösen feltételezi egymást.
A keresztények miután magukra veszik Krisztus bűnbocsánatot nyújtó véráldozatát, azonnal az Atya kegyelmébe kerülnek, aki a maga uralma alá vonja őket Sátántól.
" 18Ahol pedig a bűnbocsánatról van szó, ott nincs többé bűnért bemutatott áldozat.
Vagy még nem (mert még nem részesült a keresztségben), vagy már nem (mert halálos bűnt követett el, és bűnbocsánatra szorul).
Hogyan eshetünk ki Isten kegyelméből, vagy a Krisztus áldozata által megadatott bűnbocsánatból?
33,24 Nem mondja többé Sion lakója, hogy beteg, az ott lakó nép bűnbocsánatot nyer. 24: 2Móz 23,25; Zsolt 32,5; 103,3; Ézs 6,10; Mk 2,9; ApCsel 10,43 ...
Mivel a betegek kenete össze van kapcsolva a bűnbocsánattal, ezért diákonus nem szolgáltathatja ki, csak pap vagy püspök. Összegzés ...
A bűnökkel megterhelt ember nem képes a szellemvilágban 'mozogni' (esetleg okkult erők segítségével - de ez csak korlátozott mozgást biztosít és mellesleg súlyos bűn is Isten szemében). Az Ige egy eszköz, ami által bejön a bűnbocsánat, ...
Ince pápa 1487-ben valóságos keresztes hadjáratot indított ellenük, teljes bűnbocsánatot és a valdensek vagyonát ígérve azoknak, akik megölésükre vállalkoztak.
Ha az ellenség újra támad, ha a világ megint csábít, hamarosan ismét elbukik, és megint szégyenkezve kell Isten elé járulnia az újabb és újabb és újabb bűnbocsánatért. A hívők túlnyomó többsége nem jutott ki a bűn rabságából.
A Biblia szerint a Szentlélek ellen elkövetett bűnökre nincs bűnbocsánat. A Szent Szellem tette képessé Jézust, hogy betegeket gyógyítson, démonokat űzzön, halottakat támasszon fel és hirdesse Isten országát.
" 1517-ben a búcsú- (bűnbocsánati) cédulák kereskedelme elleni tételeivel elindítja a reformációt.
A bűnt törvény szerint követő halálról (lásd: a bűn zsoldja a halál) és a halált hozó bűnről szóló ószövetségi tanítás magában hordozza az ember bűnbocsánatra, megváltásra szorultságának, ...
"Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni" (Lk 24,47). Péternek Kornéliuszhoz intézett szavai ebben az összefüggésben különösen sokatmondók: "Péter így szólt: Ti tudjátok, ...
Lelkiismeretem nem menteget, hanem vádol "… és a szívem is elhagyott engem". Reményik Sándor fogalmazta meg csodálatosan szépen, költői módon ezt az összetörtséget, amelyre egyetlen orvosság van, a bűnbocsánat. A kegyelem. Az evangélium.
Lásd még: Isten, Ember, Jézus, Szent, Kereszt
 
|