betegség (lat morbus, gör összetételeknél nozosz, pátosz), a szervek ép alkatának s működésének a rendestől való eltérése. A B fogalma azonban egészen szabatosan meg nem állapítható.
betegséget meggyógyít, akár szegény, akár gazdag, aki Hozzá fordul segítségért. Elhatározta, hogy nem veszíti el egyetlen reményét. Krisztus ismerte ennek a nőnek a helyzetét. Tudta, vágyik találkozni Vele, és úgy intézte, hogy az útjába kerüljön.
A betegségről könnyebb írni, mint az egészségről, mivel csak akkor emlékezünk meg erről a drága kincsről, amikor elveszítettük. Így volt ezzel a bibliai kor embere is.
A betegségünkkel, egészségünkkel kapcsolatos kijelentéseink nagy mértékben befolyásolják egészségi állapotunkat. Ha többször és nagyobb hittel mondjuk ki, hogy gyógyulunk vagy egészségesek vagyunk, akkor a hatás erősebb.
"Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy ezáltal megdicsőüljön az Isten Fia." ...
Az "elmebetegség" némely fajtája szintén lehet démoni megszállottság eredménye. Ilyen a krónikus depresszió, a gyors egymás utáni és szélsőséges hangulatváltás, eluralkodott erőszakos vagy perverz hajlamok. Pl.
Hiszkija betegsége és fölépülése 1Azokban a napokban Hiszkija halálos beteg lett. Elment hozzá Ámosz fia, Izajás, és így szólt hozzá: "Ezt mondja az Úr: Rendezd el házad ügyeit, mert meghalsz, nem maradsz életben.
Vannak olyan betegségek - legjellemzőbb közülük az allergia -, amelyek a szüntelen, tapasztalat nélküli ítélkezéses lelkiállapot kifejeződései. A saját magunk által fölépített normarendszer elleni - immunrendszeri - lázadás tünetei ezek a betegségek.
1Minekutána pedig összehívta Jézus az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen, és betegségek gyógyítására.2És elküdé őket, hogy prédikálják az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak.
Jézus pedig, a mikor ezt hallotta, monda: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőíttessék általa az Istennek Fia. 5. Szereti vala pedig Jézus Márthát és annak nőtestvérét, és Lázárt. 6.
És hogy mindent egybevetve az én életem különbözik a 70-80 évesekétől, akiknek életét rengeteg betegség és gyengeség teszi keservessé, vagy ha véletlenül néhányan mégis megmenekülnének ezen megpróbáltatásoktól, akkor érzékszerveik, ...
A másik sikertelenségét, betegségét fáradtságát, mindent elszíntelenítő kedvetlenségét, a ránehezedő gondokat, a vesződést, amely kiüresíti. A szerető ember egyesül mindazzal, ami a szenvedőben a szenvedés hatására történik.
Betegsége miatt lemondott nevelői állásáról, Budára vonult vissza. Tabánban élt kis házában 300 váltóforintból, amit a vallásalaptól kapott nyugdíjként. A csekély jövedelmet később leapasztotta a devalváció (leértékelés).
A betegek szentsége (kenete) a betegeknek a vigasztalás és megtisztulás kegyelmét adja; egyesít Jézussal az ő húsvéti misztériumában, hogy betegségét, mint a lélek-gazdagodását fogja fel, amint Szent Pál írja: "Testemben kiegészítem azt, ...
Azt mondani, hogy démonok jöttek ki valakiből, egyenlő azzal, ha azt állítjuk, hogy valaki elmebajból gyógyult meg, vagy egy olyan betegségből, amelyre abban az időben még nem találtak magyarázatot.
János 5:6-10: "Van pedig Jeruzsálemben a Juh-kapunál egy tó, amelyet héberül Bethesdának neveznek…Vala pedig ott egy ember, aki harmincnyolc esztendőt töltött betegségében.
[12] "Az Aiszkülosz korabeli gör ögök úgy érezték, hogy azok, akikben közös vér folyik, valami mágikus módon összetartoznak, és az öröklődő családi végzetet körülbelül olyan testi módon képzelték el, mint mi az öröklődő testi betegséget: a vérben ...
A kétségbeesés okának kifejezése lehetőséget ad - az érintettek panaszai alapján - a szenvedők állapotáról, személyes megpróbáltatásaikról, vagy a nép szenvedéseiről: vezekléseikről, betegségeikről, üldöztetéseikről, ellenük felhozott vádakról, ...
terjedő fejezetek elsősorban történelmű jellegűek, leírják Szanhérib beözönlését, beszámol Ezékiás betegségéről, gyógyulásáról, és tapintatlanságát mutatja be amikor megmutatta kincseit a babiloni király fiának. A 40-46.
Ezek közül az alábbi a Fülöp-szigetekről érkezett: "Kis húsboltunk egy járványos állatbetegség miatt tönkrement. Adósságokba keveredtünk, és nem tudtuk, hogyan lábaljunk ki belőlük.
személye volt, akinek leprás megbetegedését (4Móz 12) és halálát (4Móz 20) a Pentateuchos megőrizte; a próféta Mirjámról való megemlékezés a 2Móz 15 redakciójából származik; az 'Urdeuteronomium' (5Móz 24,8-9) is megemlékezik Mirjámról, de betegségét ...
A pokol utótag külön is jelölhetett fekélyes betegségeket, például pokolvar (gennyes daganat).
A legrövidebb evangélium, ami tömören bemutatja Jézus hatalmát a természet, a betegségek és a démonok felett. Az evangélium jó fele tulajdonképpen Jézus utolsó hetét és passiótörténetét mutatja be. Szinoptikus (együttlátó) evangélium.
Súlyos betegségből kigyógyult, fojtogató anyagi nehézségekből kilábolt, rosszindulatú támadások, hazug vádaskodások gyűrűjéből sikeresen kitört, szenvedélybetegségből vagy drogfüggőségtől eredményesen szabadult ember ujjongó, ...
Ezernyi veszély fenyegeti az ember egészségét a bűneset utáni világban: öröklött gyengeségek, betegségekre való hajlamok, fertőzések, balesetek satöbbi Még a legjobb életmóddal sem biztosíthat senki magának feltétlenül tökéletes egészséget.
Wyclif felismerte annak a szükségességét, hogy nemzetének a nyelvére ültesse át a Szentírást. Közel hatvanévesen, lutterworthi paplakába visszavonulva fogott bele a nagy munkába. Sem betegsége, ...
halad előre, ahogyan az Isten szavával való közös lelki foglalkozás teret nyit Istennek a megosztott kereszténységgel való párbeszéde számára. Tehát a Szentírás lelki olvasása és a lelki szentírásértelmezés ad gyógyító választ a betegségekre mind ...
A bűnös hajlamok, a romlott kívánságok és durva, alantas erkölcsök éppen úgy, mint a testi betegségek és elkorcsosulások átszállnak örökségként apáról fiúra a harmadik és negyedik nemzedékig.
Lásd még: Isten, Beteg, Ember, Szent, Halál
 
|