bárka (Noé bárkája, héb. Téba), hajó, amelyet a bibliai elbeszélés szerint Noé az isten parancsára készített, s amelybe az összes tisztátalan állatok közül kettőt, a tiszták közül pedig hetet vett fel, hogy megmeneküljenek az özönvíz elől. L. Özönvíz.
bárka Kisebb hajó, nagyobb csónak: Noé bárkája. Nemzetközi szó a késői latin barca s az ezt folytató olasz barca nyomán, ezek talán az óegyiptomi eredetű görög barisz (egyiptomi csónak, tutaj) származékai.
A háziasított szarvasmarhák (amelyek tiszta állatok) összes különböző faja őstulkoktól származik, és így legfeljebb hét vagy tizennégy szarvasmarha lehetett a bárka fedélzetén.
22Másnap a tó túlsó oldalán maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott, s hogy Jézus nem szállt tanítványaival bárkába, a tanítványok csak maguk indultak el.
Maga Noé a hit példaképeként áll előttünk, aki a J látásmódja szerint vakon teljesíti Jahve parancsát, anélkül, hogy tudná: mire való lesz a bárka (vö. Zsid 11,7). A ~ után Jahve újra megállapítja: az ember gonosz, a szíve rosszra hajlik (vö.
4A bárka pedig a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján, megfeneklett az Ararát hegyén.5A vizek pedig folyton fogyának a tizedik hónapig; a tizedikben, a hó első napján meglátszának a hegyek csúcsai.
Nem várta, hogy a bárka megjelenjék magától. Száz esztendőn át építette, mialatt a gúny és nevetség tárgya volt az egész akkori emberiség előtt.
A bárka nem volt távol a parttól. A tanítványok akkor meglátták, hogy egy idegen áll a parton, aki ezzel a kérdéssel szólította meg őket: "Fiaim! Van-é valami ennivalótok?" Azt felelték neki, hogy: "Nincsen!" (Jn 21:5).
A tó szélén két halászbárka állott. Az egyik Simon-Péteré volt. Jézus beszállott a bárkába és onnan adott tanítást a népnek. Beszédének végeztével azt mondotta Péternek, hogy evezzen a mély vízbe és vesse ki hálóját a halfogásra.
Péter egy hatásos példabeszédet mondott el ezzel kapcsolatban: Noé bárkáját Krisztushoz hasonlította, rámutatván, hogy amint a bárka megmentette Noét és családját a bűnösökre következő ítélettől, ...
3,20 akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át. 20: 1Móz 6,1-7 ...
[46] Márk előszeretettel használja a genitivus absolutus-t. A diaperaó (átkel) igét illetően ld. 6,53. Gaston szerint a márki szerkesztés előnyben részesített szavai a következők: ploion (hajó, bárka), palin (ismét), peran (túlra, át), ...
A tapasztalt halászember tehát nem titkolja, hogy furcsának tartja a kérést, de mégis engedelmeskedik. Így szól: "De a te szavadra kivetem a hálót." Engedelmességét Jézus csodával jutalmazza: oly sok hal kerül a hálóba, hogy két bárka is alig bírja ...
Lásd még: Isten, Ember, Szent, Jézus, Krisztus
 
|