Kezdőlap (Bárány)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Biblia » Bárány


 

Bárány

Biblia BárákBárka

bárány
1. Ágoston író, született Miskolcon 1798., megh. Makón 1849. 1825-ben Torontálba költözvén, uradalmi ügyész, majd megyei levéltáros lett.

 


bárány
Fiatal juh.
Szláv eredetű, a baran a legtöbb szláv nyelvben megtalálható, leginkább kos jelentésben. Az átadó nyelv a szlovák lehetett, mert ott van a szónak fiatal juh jelentése is.

bárány, áldozati
bárány, Isten báránya (Agnus Dei)
Barátok Társasága Society of Friends Kvékerek Quakers ...

bárány a kereszttel
"a feltámadt Krisztus"
Jézus föltámadása: teológiai értelemben az első föltámadás, mely által Jézus magára öltötte megdicsőült testét és a megtestesüléssel fölvett embersége is megkapta a dicsőséges isteni életet.

A Bárány
6Most azt láttam, hogy a trón és a négy élőlény és a huszonnégy vén között ott áll a Bárány, mintha leölték volna. Hét szarva volt és hét szeme - ezek az Isten hét szelleme, akiknek küldetésük az egész földre szól.

A bárányt tehát még Niszán hónap 14.-én áldozták fel, aminek vére Krisztus áldozatát jelképezte, és akit emiatt természetesen pontosan ebben az időpontban adtak halálra. A bárány húsát viszont már naplemente után, azaz a Niszán 15.

- húsvéti bárány föláldozása (Krisztus szenvedéstörténete beteljesíti)
- kenyérszaporítás (ez újszövetségi előkép: Isten mérhetetlenül bőkezű) ...

Az ősegyház a "Bárány" kifejezésen elsősorban az Isten türelmesen szenvedő szolgáját értette. Az egyház legősibb imádságai "szolgaként" vagy "fiúként" (paisz) említik Jézust (ApCsel 3,13; 4,27.30).

Krisztus, Isten báránya csend- ben maradt végig megpróbál- tatásai alatt (Mt.27:12,14).
"A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után" (Ézs.53:9).

Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit
'
- Keresztelő János (Jn 1,29) ...

"Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és hatalmasságot és tisztességet és dicsőséget és áldást" (Jel 5:12).

12És a kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, mikor a húsvéti bárányt vágják vala, mondának néki az ő tanítványai: Hol akarod, hogy elmenvén megkészítsük, hogy megehesd a húsvéti bárányt?

Krisztus ugyanis bárányok közt jelenik meg, közülük az egyiket (nyilván a megtért bűnöst jelképezőt) meg is cirógatja, ám ruhája nem a pásztoroké, hanem az uralkodóké, hiszen aranyból szőtt, s kék-bíbor csík húzódik rajta, botja sem pásztorbot, ...

Másnap látá János Jézust ő hozzá menni, és monda: Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit!
30. Ez az, a kiről én ezt mondám: Én utánam jő egy férfiú, a ki előttem lett, mert előbb volt nálamnál.
31.

A látszólagos ellentmondás feloldásához tartsuk szem előtt: ha elkóborol egy bárány, azt a pásztor meg szokta keresni. Isten meg főleg. És természetesen meg is találja.

12,11, amikor azt mondja: "És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért, és az ő életüket nem kímélték mind halálig." Ezt már az emberekről mondja.

Ilyen a Jn 1,29 - Jézusnak, a Báránynak a képe itt már stabil teologumenon, s bizonnyal az Ézs 53 báránya áll itt a háttérben.

Húsvét előtt való napon, csütörtökön (Nagycsütörtök) este, Jézus tanítványaival egyik jó emberének házába ment, hogy megegyék a húsvéti bárányt.

Sőt a Jelenések könyvben olvashatunk egy eseményről, a Bárány menyegzőjéről, amikor Jézus feleségül veszi az Ő gyülekezetét. Jézus vágyik arra, hogy feleségül vegyen minket, és feleségül is fog venni minket.

És láttam, és sok angyal hangját hallottam a trónus, az élőlények és a vének körül, számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt; és így szóltak hatalmas hangon: "Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, ...

Középpontjában a pészachi bárány feláldozása és elfogyasztása áll, amely arra emlékeztet, hogy a pusztító angyal elkerülte (pészach = elkerülés) azokat a zsidó családokat Egyiptomban, amelyek egy bárány vérével jelölték meg ajtófélfáikat, ...

Eszerint: Jézus halála előtt való este összegyűjtötte tanítványait és velük a hagyományos húsvéti bárányt elfogyasztotta.

Evangéliuma szerint Jézust kérdezik: Hol akarod megenni a húsvéti bárányt? Jézus válasza: Menjetek el a városba, és egy ember jő előtökbe, a ki egy korsó vizet visz; kövessétek őt.

Az Apokalipszis Krisztust, mint a Húsvéti bárányt ünnepli (Jel 5,6); ugyanebben a könyvben, azok a csapások, amik a vadállat imádóit sújtják ismétlődnek az egyiptomi csapásoknál (Jel 15,5-21); és azok, ...

Ezt a szívet nem azok töltik el örömmel, akik 'igaznak' tartják magukat, hanem a bűnös, aki megtér: olyan, mint az elveszett és megtalált bárány, vagy mint a drachma, amelyet az asszony hosszú keresés után ismét meglel (Lk 15,1-7 és 8-10).

Az ő arcán nem lehetett semmi féle büszkeséget vagy félelmet látni. Ö teljesen nyugodt volt, mint egy bárány, mint egy ártatlan.

" [ 5 ] Amikor itt a földön ünnepet tartunk, elővételezzük azt a mennyeit, amelyről mint a Bárány menyegzőjéről János apostol ír a Jelenések könyvében (Jel 9,7-17).

"Nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen Bárányén, a Jézusén" (I.Péter 1:18-19).

A jelenések könyve Írója János apostol. Témája egy apokaliptikus látomássorozat, ami kapcsolatban van a vallástörténet eseményeivel. Isteni és sátáni erők közötti erkölcsi küzdelmet mutatja be, és a Bárány győzelmével zárul le.

Vetélytársa, Ptolemaeus Epiphanes (i. e. 205-182) megtiltotta a papirusz kivitelét Egyiptomból, hogy meghiúsítsa Eumenes tervét. Ezért aztán Eumenes borjú-, bárány- és kecskebőrre íratta a könyveket. Az új íróanyag a király székhelyéről kapta nevét.

Lásd még: Isten, Ember, Szent, Halál, Jézus

Biblia BárákBárka

 
 rssRSS