| |
átok az áldás-éval (l. o.) egy közös alapon álló fogalom, melynek nyelvünkben, Budenz szerint (Magyar-ugor összehas. szótár 732. l.), amazéval egy gyökből eredő szó is felel meg.
Átok 14De ha nem hallgattok rám, és nem tartjátok meg parancsaimat, 15ha elvetitek törvényeimet, figyelmen kívülhagyjátok utasításaimat, s megszegitek szövetségemet azáltal, hogy nem igazodtok előírásaimhoz, 16akkor én is úgy bánok veletek.
Átok Dávid házán A mérhetetlen áldások mellett egy átok is került Dávidra és az ő utódaira. Az átok azért a bűnért szállt Dávidra és utódaira, amelyet Bethsabéval, és Uriás, a hitteus megöletésével követett el: ...
3,9 Átok sújt benneteket, az egész népet, mert be akartok csapni engem! 9: Hag 1,6 ...
12Midőn pedig nappal lőn, a zsidók közül némelyek összeszövetkezvén, átok alatt kötelezék el magokat, mondván, hogy sem nem esznek, sem nem isznak addig, míg meg nem ölik Pált.
Az anathematidzein (megátkoz) igét a görög Biblia csaknem mindig az emberekre vagy városokra vonatkozó átok foganatosítására használja, amelyeknek átkozottként el kellene pusztulniuk.
Az összeesküvők "elmenvén a főpapokhoz és vénekhez, mondának: Átok alatt megesküdtünk, hogy semmit nem ízlelünk addig, míg meg nem öljük Pált.
egyházi átok; 2. az egyház ünnepélyes tanításának záradéka, azokra vonatkoztatják, akik ezt a tanítást nem fogadták el. Már az első évezred zsinatai használták az anatéma formulát.
Az átok itt annyit jelent: Isten akaratából reá szakad a gyilkosságának következménye. Az átok: büntetés és következmény. Istentől rendelt bűnhődés. Káin pedig elismeri, hogy valóban méltó erre.
Amint a természeti világra adott átok óriási mértékben csökken, ugyanúgy fog enyhülni az emberiségre adott is. Jel.
' Rájöttek, hogy a veszedelem, az átok, Istennek az ellenszele, ami - s ez nem véletlen - Ninive felé fújt, Jónás miatt jött az útjukra. Jónás engedetlensége miatt az ő életükre is teher került, hisz' egy hajóban eveztek vele, közös a sorsuk.
Utolérte őt is a minden embert sújtó hatalmas átok!... Félek, mivel balsorsát láttam, rettegek a halál szelétől, menekülnék, elfutnék tőle, de érzem, mindenütt utolér,... Felelj hát te, titkok tudója, Um-napisii, szólj a halálról! ...
Nem csak egyszerű földrajzi leírások vagy háttérrajzok során kerülnek elő, hanem olyan fontos események során játszanak szerepet, mint az Özönvíz, Ábrahám áldozata, Isten többszöri leszállása a Sínaira, az áldás és átok felolvasása Izrael ...
"Nem fog szűkölködni az, aki ad a szegénynek, de aki elfordítja tőle tekintetét, azt sok átok éri." Példabeszédek könyve 28:27 További témák: ...
Csak ebben a perspektívában tudjuk megérteni kitartó törekvésüket a Kánaánt lakó népek kipusztítására, azok átok alá való helyezését (6,17. 21; 11,12.14). Ez az eljárás, ami olvasáskor megbotránkoztathat minket, inkább elméleti, mintsem valóságos.
Mint Deák kifejtette 1848 augusztusi képviselőházi beszédében, ő ezt tartja "Magyarország legnagyobb átkánakÂ… melyből annyi igazságtalanság és átok árad a népre". Egyházügyi engedmények ...
szitkozódás: haragos kifakadás, mellyel szidnak, gyaláznak valakit, valamit. Nem tévesztendő össze az átkozódással és a káromlással (â†'átok, â†'istenkáromlás, â†'káromkodás).
vezetése alatt álló részeken egyetlenegy templom sem maradhatott az ariánusok birtokában, és miután a 381-ben tartott második konstantinápolyi egyetemes zsinaton a nikaia-konstantinápolyi hitvallás megerősíttetett, és az ariánusokra az egyházi átok ...
tovább az égre - ennyi vért se látott Itália, hol még pöffeszkedik a zsarnok - ám a drága vértől ázott mező szabadságot terem meg itt s megtörik rajt a babilóni átok." (1655. - Képes Géza fordítása) ...
See also: Isten, Ember, Szent, Törvény, Biblia
 
|