Áron Amrám és Jóchebed fia, a Lévi törzséből, Mózesnek bátyja és Egyiptomban szószólója. A bibliai elbeszélés szerint ő végezte a frigysátorban a főpapi teendőket.
Áron 6Egy másik szentet is felmagasztalt, Áront, Mózes testvérét, Lévi törzséből. 7Örök szövetséget kötött vele, s neki adta a nép körében a papságot. Pompás öltözékkel boldoggá tette, a dicsőség köntösét adta rá.
Áron szintén az újhold napján ment fel a Hór hegyére az Úr parancsára, s e napon halt meg.
1,7 Áron pap fiai pedig gyújtsanak tüzet az oltáron, és rakjanak fát a tűzre. 1,8 Azután Áron fiai, a papok, rakják oda sorjában a darabokat, a fejet és a hájat a fára, amely az oltár tüzén van.
Tamási Áron a méltán híres Ábel-trilógiájában ezt mondatja ki a főhősével: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon tegyünk benne." Nem kívánom kisebbíteni az otthon, a család jelentőségét, mégis látnunk kelt, hogy ezen a világon minden múlandó.
1Az Áron fiainak is voltak rendjeik. Áron fiai: Nádáb, Abihú, Eleázár és Itamár.2Nádáb és Abihú még atyjuk előtt meghaltak és fiaik nem valának, azért Eleázár és Itamár viselék a papságot.
*mint például Áron botja, amely mandulavirágokat hajtott a Kórach-hal kapcsolatos vita során (Mózes 4. könyve, 16), a mannás korsó, amely bizonyságképpen került elhelyezésre a Szentek Szentjében, és a kenetolajt tartalmazó korsó. vissza a címoldalra ...
Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül." (Jel. 14, 4.) Látomásában látja őket a próféta. Sion hegyén állnak, szent szolgálatra felövezve és fehér gyolcsba öltözve. "A fehér gyolcs: a szentek igazságos cselekedetei.
az iszlám előtti pogány arab bálványokra (istenségekre) és kultuszokra (zárójelben az előfordulások számát tüntetjük fel): Ábrahám-Ibrahim (43); Ádám-Ádám (21); Áron-Hárún (22); Dávid-Dáwúd (11); Illés-Iljász/Iljászín (2); Hénoch-Idrísz (2); ...
Más elbeszélések egy intézkedés jogosságát világítják meg: például, Korach, Datan és Abiram lázadása (Szám 16-17) megmagyarázza Áron családjának kiválasztását a papi tisztségek ellátására.
házának, amely engesztelést és ítéletet jelent az ország számára: "Amikor pedig mindez bekövetkezik Izraelben, a közösség tanácsa megszilárdul az igazságban: mint örök ültetvény, mint szent ház Izrael számára, mint legszentebb gyülekezet Áron ...
Ott Izrael pusztai 'morgolódására' történik célzás: "Ekkor morgott Izrael egész gyülekezete Mózes és Áron ellen.
Az ősi idők olyan fontos alakjait, mint Mózes és Áron, minden gyengeségükkel és erősségükkel együtt mutatják be. Még a nagy király, Dávid gyarlóságát is becsületesen feltárja. Ismételten felfedte az egész nemzet hiányosságait.
Áron családjának leszármazottjai voltak, akiknek feladata a jeruzsálemi templom istentiszteletének, kultuszrendjének a biztosítása volt. A szertartásokat is ők magyarázták és az áldás-közvetítés is az ő szerepük volt.
Ezért a jellegzetesen ószövetségi-héber gondolkodás egészen másképpen fogalmazná meg Tamási Áron szállóigévé lett mondását: Azért vagyunk a világban, hogy valahol otthon legyünk benne.
^ a b c Rencsényi Áron írása a Vájtfül Blogon ^ a b Az Allmusicbiográfiája â†' a Christian Music cikke Official A zenekar hivatalos honlapja Hivatalos rajongói klub ...
Erzsébet: a név eredeti héber formája Eli-Sebá, jelentése: Isten az eskü vagy az eskü Istene, esetleg aki Istenre esküszik. Férjéhez hasonlóan ő is Áron leszármazottja volt, és Máriával is rokonságban állt.
Április 26-án, csütörtökön 19-21 óráig Szegeden a Fokoláre Mozgalomhoz tartozó fiatalok vacsorestet szerveznek Szudánért. A bevételt a "Mentsük a menthetőt" projekt támogatására fordítják. Helyszín: Tamási Áron Klub - Szeged, Boldogasszony sgt 6.
hogy hogyan készítsék el mindazokat a tárgyakat, amelyek szükségesek voltak az istentisztelethez. Hogy ezt megvalósíthassák, Isten az Ő Lelkét adta bizonyos embereknek. Voltak, akiknek az Úr "művészi képességet" adott azért, hogy elkészíthessék Áron ...
A kereszténységnek nem abban kell erősnek lennie, hogy miként tud kompromisszumokat kötni és megegyezni a világgal, vagy más vallásokkal, meg hogy miben tud közös állásponton lenni és a minden áron békességet így találni meg.
Igazolásképpen a Holt-tengeri tekercsekre, valamint a Nag-Hammadiban felfedezett kopt tekercsekre történik utalás, azzal a kiegészítő megjegyzéssel, hogy ezek napvilágra kerülését a Vatikán minden áron meg akarta akadályozni.[4] ...
Lásd még: Isten, Szent, Ember, Mózes, Biblia
 
|