Kezdőlap (Epidémia)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Betegségek » Epidémia


 

Epidémia

Betegségek Epevezeték-kövességEpidemiológia

epidémia
Járvány.
Nemzetközi szó a görög epidémia (tartózkodás -valahol-) nyomán, amely az epi- (között) és démosz (nép) elemekből áll, s csak a latin epidemia közvetítésével vette fel a nép között terjedő (járvány) értelmet.

 


Epidémia: járvány, tömegeket érintő megbetegedés.
Epidemiológia: a betegségek előfordulási jellegzetességeit vizsgáló tudományág.

epidémia
Járvány. Betegség, egészséggel kapcsolatos viselkedés vagy más egészséggel kapcsolatos esemény előfordulása egy adott közösségben, illetve területen a normálisan várhatónál lényegesen nagyobb számban. Vö. endémia, sporadikus. (epi- + G.

Az epidémia fogalmához hozzátartozik a tömeges megbetegedések hirtelen, robbanásszerűen, rövid idő alatti megjelenése és a betegségtől függően a lezajlása.

(epidémia). Ugyanazon betegségnek sokszoros, egyidejü fellépése, bizonyos, kisebb-nagyobb terület lakói között. A járványos betegségeket egy, a szervezetbe kivülről behatoló ok hozza létre, azért mind a fertőző betegségek közé tartoznak (l. Fertőzés).

járvány - epidémia, epidemy
járványtan - epidemiológia, epidemiology
Jatagan-szindróma - Ennél a szindrómánál együtesen fordulnak elő a szív, a tüdő és az arteria és vena pulmonalesek fejlődési rendellenességei., Jatagan syndrome ...

Jelenleg a trivalens, inaktivált influenzavakcina a leghatékonyabb módszer epidémia idején a betegség megelőzésére. Az amantadin és a rimantadin az influenza A vírust gátolja.

Az utóbbi évtizedben a dohányzás epidémiaszerű méreteket öltött, különösen a fiatalok körében.

század második felében öltött epidémiaszerű méreteket, annak ellenére, hogy erre az időszakra tehető káros, többek között karcinogén hatásának igazolása.

Életünk a dohányzási epidémia korában. Pneumologie 2002;56:477.
Ezzati M, Lopez AD. Estimates of global mortality attributable to smoking in 2000. Lancet 2003;362:847.
Pumpe K. Gyermekekre irányuló dohányreklám Németországban.

Kínában az eddig is nagyszámú megbetegedéssel (5124) és jelentôs halálozással (267) járó epidémia jelenleg még zajlik.

Az influenza járványszerűen (epidémia) jelentkezik, egyszerre sok ember betegszik meg. Mindegyik járványban általában egyetlen törzs felelős a betegségért.

nem epidémiás: rhinovírus, adenovírus, parainfluenza, enterovírus
nyári epidémia: echovírus
téli epidémia: influenzavírus
baktériumok: ...

A másik az epidémia járvány, mely bármilyen fertőző vagy nem fertőző betegség számszerűen emelkedő esetszámát jelenti egy országon, egy tájegységen vagy a népesség egy különálló csoportján belül (pl. influenza, bárányhimlő).

Lásd még: Járvány, Láz, Epidemiológia, Köhögés, Influenza