Kezdőlap (Belső vérzés)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Betegségek » Belső vérzés


 

Belső vérzés

Betegségek BélsárBenignus

Belső vérzés
A belső vérzéseknek, annak ellenére, hogy nincs szemmel érzékelhető tünete, mégis igen veszélyes következményei alakulhatnak ki. Azzal, hogy a vérünk az érrendszerből kilép például sokkállapot léphet fel.

 


Belső vérzés esetén bár nincs szemmel látható vérzés, mégis nagyon súlyos következményei lehetnek, ugyanis a vér kilép az érrendszerből, és sokk fejlődhet ki. A testüregekben felgyülemlett vér által okozott nyomás szintén életveszélyes lehet.

Belső vérzés
Erős belső vérzés fordulhat elő a hasüregben, a mellüregben, az emésztőrendszerben és a törött csontokat körbevevő szövetekben.

BELSŐ VÉRZÉS: Lásd BELSŐ SZERVEK, VÉR, és a megfelelő szervnél.
BESZÉD, BESZÉDZAVAR
A beszédzavarok közül, a dadogásnál kimutatták, hogy a bal agyfélteke nem közvetíti az ideg impulzusokat a szájhoz.

Belső vérzés. Vérzés szervekbe vagy testüregekbe. Syn rejtett vérzés.
intracranialis haemorrhagia
Vér kilépése az erekből az agyon belül az ércsatornák épségének sérülése miatt, ami általában vérgyülem (haematoma) képződéséhez vezet.

A belső vérzés előfordulása vesemedence-, vagy húgyuti elzáródást okozhat, mely kólikás hasi fájdalommal és haematuriával jár. A bélfalba törő vérzés bélelzáródást okozhat.
NovoNordisk.com
Elhárítás ...

külső vagy belső vérzés.
Kardiogén shockhoz vezet a szív teljesítőképességének csökkenése, melynek közvetlen okai a következők lehetnek:
a szívizom összehúzódásának károsodása: szívinfarktus, cardiomyopathia, szívizomgyulladás, ...

Használjon valami hideget (kis törölközőbe csavart jégkockát), hogy a belső vérzés gyorsabban elállítható legyen! Menjen a legközelebbi kórház elsősegélynyújtó részlegébe, ha a zúzódás a fejen van, és a sérült hány, álmos, vagy eszméletét veszti! ...

A legsúlyosabb sérülések általában belső vérzésből adódnak, ezért légy mindi nagyon óvatos!
A korcsolyázás és a hokizás, mind szuper aktivitás télen, de szükséges ismerni a biztonsági szabályokat, saját és mások testi épsége miatt.

Mióta ultrahang létezik, egészen korai szakban felismerhető, nem csak akkor, amikor már a bizonyos nagyságot elért terhesség a petevezetékben, vagy a hasüregben megreped és olyan erős belső vérzést okoz, hogy ez sokszor a beteg életét veszélyezteti.

A Juvapharma fehér fagyöngy kiváló gyógyír lehet belső vérzések ellen, serkentheti a szívműködést, és használják görcsoldóként is. Magas vérnyomás esetén használják, mert a kísérő panaszokat - a fülzúgást, szédülést - enyhítheti.

Nagyobb gyerekeknél vagy felnőtteknél a vérszegénység a krónikus vérhiány oka, ami a gyakori orrvérzés, menstruáció vagy belső vérzés nyomán alakulhat ki. Egyes örökletes betegség is okozhat vérszegénységet, mert a vértestek elpusztulását okozza.

Feltétlenül forduljunk orvoshoz, ha a seb roncsolt, nagy kiterjedésű, szennyezett, mély, a seb mélyén idegen anyagokat látunk, ha felmerül belső vérzés, vagy mélyen fekvő szövetek, szervek sérülése.

A warfarin alkalmazása mind a külső, mind a belső vérzések kockázatát növeli.

Véres hányás, széklet (gyors elgyengülés, belső vérzés, belgyógyászati ellenőrzés)
Mérgezések, akut rosszullétek (gyors, gyakran intenzív ellátást igényel).
Heveny gyulladás a visszerekben (leszakadhat egy darab -embólia) ...

Segít megakadályozni a belső vérzéseket
Mérsékli a túlzott menstruációs vérveszteséget.
Elősegíti a megfelelő véralvadást.

A fehér fagyöngydrog belső vérzéseket (tüdő-, gyomor-, méh- és bél-) megszüntető, valamint szívműködést serkentő hatású. A gyógyszeripar vérnyomáscsökkentő, daganatellenes és immunstimuláns gyógyszerek előállítására alkalmazza.

A betegség első tünetei az egyszerű meghűléséhez hasonlítanak, néhány nap múlva magas láz, fejfájás jelentkezik, a beteg vérnyomása csökken. Később belső vérzés lép fel, ami a létfontosságú szervek elégtelen működéséhez vezethet.
LEPRA ...

Aorta dissectio: a főverőér falának repedése, az érfal lemezei közé vér kerül. Az érfal teljes kiszakadása végzetes kimenetelű belső vérzést okozhat.
Diureticum
diuretikum ...

(Figyelem: a sérülésre nem alkalmazható hő kezelés, melegvizes tömlő, mert az növeli a belső vérzés, a duzzanat kockázatát. A meleg csak később alkalmazható, azzal csökkenthető az izomfeszülés és segít az ellazulásban.)
Kompresszió ...

(Figyelem: a sérülésre nem alkalmazható hő kezelés, melegvizes tömlő, mert az növeli a belső vérzés, a duzzanat kockázatát. A meleg csak később alkalmazható, azzal csökkenthető az izomfeszülés és segít az ellazulásban.)
Kompresszió ...

A gyorsult vérsejtsüllyedés, az emelkedett CRP-szint, leuco-, thrombocytosis, alacsony Se. vasszint fontos és jellemző eltérések. (Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a Se. Fe csökkenés belső vérzés, esetleg, ...

Vérzések a testben szinte bárhol előfordulhatnak, a külső sérülések mellett komoly veszélyt jelentenek a belső vérzések is, melyek jellemzően ízületi és izomvérzések.

Ritka esetekben jóindulatú, még ritkábban pedig rosszindulatú májdaganatok előfordulásáról is beszámoltak a fogamzásgátló tablettát szedő nők között. Ezek a daganatok belső vérzéshez vezethetnek.

Például fekély miatti vérzéskor a vérzés forrását 24 órán belül meg kell találni, nehogy belső vérzés okozzon súlyos állapotot, márpedig erre az endoszkópos vizsgálat a legjobb.

és az alkar hüvelykujj felé eső oldalán jelentkezik a fájdalom. A beteg leginkább akkor érzi a tüneteket, ha megszorít valamit a kezében. Ha az igénybevétel a fájdalom ellenére folytatódik, az inak leszakadhatnak a csontról, amely belső vérzést okoz.

elmentem a sebészetre, megállapították h nincs aranyerem, se belső vérzés, adtak vmi rázókeveréket,ami kicsit csillapitotta a viszketést, de nem múlt el,és hát mindig nem kenhetem
elküldtek féregpete vizsgálatra, de negativ lett ...

-t kell végezni a császármetszésnél is, vagy ha méhen kivüli terhességnél szükséges a beavatkozás, egyszer belső vérzésnél, máskor a kifejlődött magzat világrahozatala miatt. A H.

Hónapok alatt a foltok a test többi részén is megjelennek, gyakran a szájüregben is, ahol evési nehézséget okoznak. érinthetik a nyirokcsomókat és a belső szerveket is - főként az emésztőszervrendszert -, hasmenést és belső vérzést okozva, ...

Lásd még: Daganat, Fekély, Hasmenés, Antibiotikum, Mérgezés

Betegségek BélsárBenignus

 
 rssRSS