Az alkoholfüggőség kezelése nagyon összetett, hiszen kezelni kell a megvonási tüneteket, csökkenteni kell az alkohol iránti vágyat, végül kezelni kell az alkoholizmus következtében kialakuló egyéb kórállapotokat.
Alkoholfüggőség Tudta-e, hogy az alkoholfogyasztás a helytelen táplálkozás és mozgáshiány, valamint a dohányzás mögött a harmadik helyen áll a halálokok között, és ugyanúgy, mint a másik kettő esetében, ez a halál elkerülhető lenne?
Alkoholfüggőségről vagy alkoholizmusról akkor beszélünk, ha az illető egyénen a rendszeres alkoholfogyasztást követően testi és pszichés tünetek mutatkoznak, tehát ha a használaton túl úgy rendszeres a használat, ...
Az alkoholfüggőség kialakulását illetően még homályban tapoÂgatózunk, mindenesetre nem kizárt, hogy biológiailag öröklött adottságok is szerepet játszhatnak benne.
Az alkoholfüggőség kezelése komplex feladat, az orvostudomány több ágának együttműködését igényli. Az detoxifikálásra (méregtelenítés) elvonókúra keretében kerül sor, a fellépő megvonási tüneteket általában benzodiazepinekkel kezelik. 2 ...
Az alkoholfüggőséget manapság betegségnek tartják a szakemberek. Ez kétségkívül nagy előrelépés a korábbi szemlélethez képest, amikor pusztító rossz szokásnak vagy egyfajta végzetnek tekintették.tovább Cikkek ...
Az alkoholfüggőség kialakulásához hosszú idő, akár 10-15 év szükséges. Az alkoholistának tehát keményen meg kell dolgoznia betegségéért.
Krónikus alkoholfüggőség, vagy -abusus, amelyet tartós, túlzott mértékű alkoholfogyasztás jellemez; az egyén fizikai és pszichés egészségi állapotának és szociális helyzetének romlásával jár.
Fiatal férfi,alkoholfüggőség Nyolc éve rendszeresen fogyaszt alkoholt, naponta mintegy öt liter sört és két dl tömény italt. Elmondása szerint nyolc éve fest, unalomból kezdte el. Mesterséget tanult, de az iskolát nem fejezte be.
Ez a kifejezés alkoholfüggőséget jelent. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint súlyosság szempontjából az alkoholizmus a 3. legnagyobb közegészségügyi probléma.
A keresést olyan vizsgálatokra korlátoztuk, amelyeknek alanyainál nem diagnosztizáltak coronariabetegséget, diabetest vagy alkoholfüggőséget.
A molekuláris genetikai kutatások alapján ismert, hogy az alkoholabusus kialakulásáért és az alkoholfüggőségért az alkoholt metabolizáló enzimek polimorfizmusa felelős.
Az agy belső kannabinoidrendszerére, mint közös addikciós útvonalra, utalnak a keménydrog- és alkoholfüggőség genetikai rizikófaktorainak vizsgálati eredményei is.
Vizsgálni kell például, hogy esetében fennáll-e valamilyen abúzus, például alkoholfüggőség, drogfüggőség, van-e pszichológiai egyéb betegsége.
- Különbséget kell tenni túlzott alkoholfogyasztás és alkoholfüggőség között. Rizikós ivás, ha valaki rendszeresen napi három üveg sörnél, egy üveg bornál többet fogyaszt, hiszen könnyen alkoholistává válhat.
Bentley propagálni kezdte a kokaint, mint az ópium-, morfium- és alkoholfüggőség lehetséges ellenszerét.
A kevésbé gyakori okok közé sorolható a Parkinson-kór, az AIDS és egyéb fertőzések, a normál nyomású hidrokefalusz, és a gyógyszer-, illetve alkoholfüggőség.
Az alkoholfüggőség testi és lelki tünetekben jelentkezik. A testi függőséget a toleranciafokozódás (egyre nagyobb mennyiségek ivása ugyanolyan hatás eléréséhez), ...
Az alkoholdepenciának, alkoholfüggőségnek és következményeinek kidolgozott terápiás stratégiája van. Ha viszont az alkoholfüggőségben élőből bármilyen okból hiányzik a késztetés az italozás befejezésére, sikeres gyógykezelésre nem lehet számítani.
A kialakuló alkoholfüggőség felelős a belső szervekben és a központi idegrendszerben létrejövő toxikus hatásokért.
Társulhat depresszióval és alkoholfüggőséggel is - természetesen ez nem szükségszerű. Mit is tehetne egy aggódó édesanya?
Amennyiben a kérdésekre már 1 igen választ adott, alkoholfüggőség, alkohol betegség gyanúja merül fel. Kérem, keresse fel háziorvosát! [ doc ] [ pdf ] ...
Játékszenvedély: nem véletlenül hasonlítják a droghoz, a súlyos alkoholfüggőséghez, hiszen betegség ez is, méghozzá nem is ritka, ám gyógyítható, kezelhető ...
Az anorexiások agytérképe azt mutatja, hogy a 'nem evés' függőségük pont olyan, mint a drog vagy alkoholfüggőség.
A következő esetekben ellejavallt az implantatum behelyezése: növekedésben levő gyermekeknél, felnőtteknél súlyos szívbetegség, magas vérnyomás, súlyos csontbetegség esetén, olyan pácienseknél akik gyógyszer-, drog - , vagy alkoholfüggőségben ...
A tolerancia kialakulása azt jelzi, hogy szervezetünknek több gyógyszerre van szüksége ugyanolyan fájdalomcsillapító hatás eléréséhez. A függőség pedig a gyógyszer utáni csillapíthatatlan vágyat jelenti, hasonlatosan az alkoholfüggőséghez.
Lásd még: Függőség, Alkoholizmus, Depresszió, Pszichiátria, Cukorbetegség
|