Az ívás után halaktól eltérően gondozzák, tisztán tartják az ikrákat, óvásukkal biztosítják az utódok kikelését, majd növekedését. Az ivadék gondozásában még is vannak különbségek. Megkülönböztetünk hím, nőstény vagy vegyes gondozású családokat.
Magát az ívóhelyet és közvetlen környékét védik, az ívás után a hímek részéről semmiféle ikra vagy utódgondozás nem figyelhető meg.
A hím gondozza az ikrákat, habfészket épít előtte, melybe ívás után beleköpködi őket és úgy vigyáz rájuk, míg ki nem fejlődnek az ivadékok. Az 18-30 óra alatt kelnek ki - attól függően, hogy milyen a víz hőfoka.
Az ívás május, június hónapban történik, 20 celsius fokos feletti vízhomérséklett mellett, ívás után az ikra lebeg, és felúszik a felsobb, melegebb vízrétegbe.
Ívás után a nőstény a sziklák között keres menedéket. A nőstényt célszerű elkülöníteni egy külön akváriumban, de csak akkor, amikor a kishalak már elég fejlettek, mert ha túl korán vesszük ki a nőstényt gyakran a stressz miatt lenyeli az ikrákat.
Ívás után - bár nem különösebb ikrarablók - fogjuk ki a tenyészállatokat. tekintettel a nagyszámú ikrákra, ajánlatos ívás után pár cseppfertőtlenítő szert a vízbe tenni, hogy meggátolják a penészedést.
Az ikrákat a hím gondozza, ívás után a nőstényt távolítsuk el. A hímet hagyjuk még a medencében úgy két napig, majd őt is vegyük ki. Az ivadékok 24-36 óra alatt kelnek ki.
Ívás után az ikrákat a hímmel együtt ajánlatos kirakni, aki tisztogatja, úszóival friss vizet hajt az ikrákra. Kikelés után a hímet tegyük vissza, akkortól ott már nincs szükség rá, had táplálkozzon tovább.
Ívás után a nostény erosen leapadt hasa biztos jele az aktus sikerességének, rá 10-14 napra már megjelennek az ivadékok. Számuk eleinte 25-30 db, késobb ennek duplája is lehet. Az elozo két "fészeklakó" csigasügérrel szemben a L.
A szaporítás idejére a pár egy 20 literes akváriumba kerüljön, melynek vize lágyabb (keménysége kevesebb, mint 5,6 NK°), mint az akváriumé. Az ívás után, 24 óra múlva kikelnek az ivadékok és a hatodik napon elúsznak.
Megjegyzés: Kis mérete ellenére nagyon harcias az akvárium egyéb halaival szemben. Sőt a hím a nőstényt is megtámadja a párzás előtt ha nem érzi, h felkészült, és rendszerint támadja azt ívás után. Ha megtörténik el kell különíteni a nőstényt.
Talán ezt a komoly féltő viselkedést csak az ívás után tanúsítja? Jelenleg a kinti levegő 18°C, a szobában 24°C van. Az akváriumok körül (másik helyiség) a folyamatos szellőztetésnek hála 20-22°C körül van. Az akváriumvizek is 24°C-ra hűltek. Ez jó.
Az ívás után a példányok lesoványodva visszaindulnak a tengerbe s ekkor húsuk fehér. A fiatalok 16 hó mulva 40 cm. hosszura nőnek s ekkor megindulnak a tenger felé. Herman O. halászati munkájában e fajt lazac-pisztráng név alatt említi.
See also: Akvárium, Ívás, Hőmérséklet, Eleség, Ivadék
 
|